
Szolgáltatások és árak
Mivel a vállalkozásom alanyi adómentes, ezért az itt található árakat 0% ÁFA terheli, más szóval a nettó és bruttó összegek megegyeznek. Jelenleg csak forintot áll módomban elfogadni készpénzes fizetéskor, semmilyen más valutát nem (eurót sem), bár ez változhat a jövőben, amikor már elegendő külföldi munkát kapok. Akkor már lehetséges lesz az euróban, majd később dollárban, de még akár fontban való készpénzes fizetés is, amikor elérkezettnek érzem az időt ehhez. Választható fizetési módok jelenleg a készpénz és a banki átutalás, de hamarosan elérhetővé teszek néhány egyéb módot is (pl. PayPal, Barion, vagy OTP Simple).
A nyújtott szolgáltatások a terveim szerint a későbbiekben még bővülni fognak (például fafúvósok javításával, akár még saját termékek árusításával is), de ez nem ígéret, csak terv, és hogy ez pontosan mikor következik be azt még én sem látom előre. Ha minden jól alakul, akkor várhatóan 2025-26 környékén kezdem bővíteni a szolgáltatások körét több lépcsőben. Először fuvolák (csak fémtestűek), majd klarinétok (és tárogatók, valamint fatestű fuvolák és pikolók), szaxofonok, oboák és végül fagottok javításával.
Minden feltüntetett ár átlagos állapotú hangszerre vonatkozik, ha a megszokottól lényegesen rosszabb állapotú a hangszer, akkor ennél többe is kerülhet a javítás, átlagosnál jobb állapot esetén pedig értelemszerűen kevesebbe is, így ezek az árak elsősorban tájékoztatás jellegűek, nincsenek kőbe vésve. Ez főleg a generáljavításokra vonatkozik.
Ha egészségre potenciálisan veszélyt jelentő hangszerrel van dolgom, akkor a javítást minimum +20 000 Ft terheli, ha viszont olyan esetről van szó, amihez szakértőt is kell hívnom (mert például befészkelték magukat a darazsak egy tokba), akkor több is lehet. Szerencsére ezek nagyon ritka esetek, de jobbnak találtam előre tisztázni, hogy ne legyen ebből félreértés később.
Minden elvégzett munka után (a legkisebb munkák után is) számlát állítok ki, ennek pedig kötelező eleme a név és egy cím (vállalkozások esetében az adószám is szükséges). Ha ezt a két (vagy három) adatot valaki nem hajlandó megadni (bármilyen okból is), akkor nem áll módomban elvállalni a munkát akármilyen egyszerű legyen is az.
A hangszerek nagyobb biztonsága érdekében, minden hangszer egy sorszámot fog kapni a későbbiekben, ezt a helyszínen is fogom közölni, illetve SMS-ben/E-mailben is el fogom küldeni, amikor jelzem, hogy elvégeztem a javítást. A hangszer átvételekor a név mellett ezt a sorszámot kell majd bediktálni. Elhiszem, hogy sokaknak ez felesleges macerának tűnhet és kellemetlenséget okozhat, de egy ellopott hangszer sokkal kellemetlenebb lenne. Volt már olyan eset ugyanis, amikor valaki egy másik ember hangszerét próbálta meg átvenni (a tulajdonos tudta, vagy engedélye nélkül) és gyakorlatilag egy javítás áráért „venni” egy hangszert. Ezt próbálom meg ezzel a módszerrel megelőzni, vagy legalábbis csökkenteni az esélyét. Ez majd csak a későbbiekben lesz esedékes, amikor már túl sok hangszer lesz bent egyszerre ahhoz, hogy mindenkinek az arcára emlékezzek. Most még fejben tudom tartani, hogy ki járt már nálam a műhelyben és ki az aki még sose tette be korábban a lábát, de ez nyilvánvalóan nem lesz mindig így.
Ehhez a sorszámos azonosításhoz mindenképp szükséges minimum egy elérhetőség (telefon, e-mail, de akár Messenger is lehet, bár nem javasolnám), illetve célszerű egy másodlagos elérési cím is (nem kötelező, ha valaki nem akarja, de azért célszerű, hogyha valakinek pont a legrosszabbkor romlana el a telefonja, az se okozzon problémát átvételkor), illetve az elektronikus számlához ‒ami hamarosan az alapértelmezett lesz minden EU-ban működő vállalkozás esetében‒ e-mail cím is szükséges, ennek hiányában csak papír alapú számla adható. Továbbá, ha lehet, akkor jelezzen előre mindenki, aki mással vetetné át a hangszerét. Ha valaki elhagyja a sorszámot (pl. elromlott vagy elveszett telefon miatt), akkor a másodlagos elérési címre újra elküldöm, így nem fog gondot okozni a tulajdonos beazonosítása.
Nyomatékosan jelezném ugyanakkor, hogy a másodlagos elérési cím NEM adható meg utólag a hangszer átvételekor, mert így könnyen kijátszhatóvá válna a rendszer.